Táncra perdül Lagzi Lajcsi a TV-ben! Ő lesz a párja!

Általános

Kérdéses, hogy ki lehet az a tizedik híresség, akit eddig még nem fedtek fel, de szerepelni fog a TV2 Dancing with the Stars című műsorában. Egyik párost ugyanis nem mutatták be a hétfői sajtótájékoztatón, így azóta találgatások folynak arról, kik lehetnek a titokzatos versenyzők, akik utolsóként csatlakoznak a show-hoz, amely október 26-án kezdődi

Hamarabb érkeznek a NYUGDÍJAK!

Általános

A Magyar Posta számára elsődleges feladat a lakosság megfelelő kiszolgálása, ezért minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy az árvíz sújtotta területekre is eljuttassa a nyugdíjakat és a küldeményeket – áll a csütörtöki közleményükben. EKKOR ÉRKEZIK A NYUGDÍJ! LAPOZZ A RÉSZLETEKÉRT! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZ

Varga Judit a Dancing with the Starsban!

Általános

A Dancing with the Stars ötödik évadának készítői erős versenyzői mezőnyt állítottak össze. A tíz páros közül kilencet már bemutattak, de a tizedik kiléte még mindig rejtély, és csak találgatások zajlanak. Nemrégiben olyan információk láttak napvilágot, hogy a csatorna felkérte dr. Varga Judit volt igazságügyi minisztert, hogy részt vegyen a műsorb

Rendkívüli közleményt adott ki a POSTA: HAMARABB érkeznek a NYUGDÍJAK!

Általános

A Magyar Posta számára elsődleges feladat a lakosság megfelelő kiszolgálása, ezért minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy az árvíz sújtotta területekre is eljuttassa a nyugdíjakat és a küldeményeket – áll a csütörtöki közleményükben. EKKOR ÉRKEZIK A NYUGDÍJ! LAPOZZ A RÉSZLETEKÉRT! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZ

A honvédelmi miniszter keményen KIOSZTOTTA Magyar Pétert!

Általános

Az elmúlt napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ismét több kritikát fogalmazott meg a kormány ellen. A honvédség is szóba került, amire válaszul Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter keményen reagált, határozottan elutasítva Magyar kijelentéseit. ÍGY NEVEZTE MAGYAR PÉTERT A HONVÉDELMI MINISZTER: A hír nem ért véget! Folytatáshoz has

Így néz ki Ganxsta Zolee 96 éves Édesanyja! – DÖBBENET!

Celeb

Kassai Ilona betöltötte a 96. életévét Ganxsta Zolee, a népszerű rapper, ma ünnepelte édesanyja, Kassai Ilona színésznő 96. születésnapját. Zolee már kora reggel köszöntötte fel édesanyját, amiről egy megható posztban számolt be a Facebook-oldalán. A bejegyzéshez egy közös fotót is csatolt, amely jól tükrözi, mennyire szereti és nagyra becsüli édes

Brutális: Gáspár Laci házát a DUNA elárasztotta! – ITT A RÉSZLETEK!

Celeb

Több napi lap is megírta: Gáspár Laci Földi paradicsomját elmosta a DUNA! Az énekes a közösségi oldalán osztott meg néhány fényképet az ingatlanról, amelyre – elmondása szerint – közel két évtizeden át spórolt. Nemcsak szemet gyönyörködtető, de minden bizonnyal igencsak értékes is: a bútorok modern, minimalista stílusúak, csodás kilátás nyílik a te

Gáspár Laci házát is elsodorta a DUNA! – ITT A FRISS KÉPEK!

Celeb

Több napi lap is megírta: Gáspár Laci Földi paradicsomját elmosta a DUNA! Az énekes a közösségi oldalán osztott meg néhány fényképet az ingatlanról, amelyre – elmondása szerint – közel két évtizeden át spórolt. Nemcsak szemet gyönyörködtető, de minden bizonnyal igencsak értékes is: a bútorok modern, minimalista stílusúak, csodás kilátás nyílik a te

Mai Horoszkóp 2024.09.20

Egyéb

Kos (március 21. – április 19.): Pénteken lendületesen és energikusan indul a napod, és ezt az energiát érdemes kihasználni. Munkahelyi feladataidban haladj előre bátran, de ne hagyd figyelmen kívül a részleteket. Most különösen fontos, hogy alapos legyél, mert egy kis hibát később nehezebb lesz kijavítani. Érzelmi életedben kisebb hullámvölgyek vá

Page 33 of 128