Kiderült ki ÖRÖKÖLTE Csűrös Karola MESÉS vagyonát!

Általános

A népszerű színésznő hagyatéka nem csupán színpadi és televíziós emléktárgyakból állt, hanem egy angyalföldi lakásból is, mely örök panorámával rendelkezik a Dunára, és amelynek piaci értéke közel 200 millió forint. Csűrös Karolának nem voltak gyermekei, és nem maradt közeli rokona, így jog szerint a vagyon Horváth Ádám unokáira szállt volna – ha ő

Súlyos helyzetbe került Magyar Péter! Lopással vádolják!

Általános

Súlyos helyzetbe került Magyar Péter! Lopással vádolják, és Polt Péter legfőbb ügyész javaslatot tett az európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. A hivatalos közlemény szerint Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, egy százezer forintot meghaladó értékű mobiltelefont vett ki a sértett kezéből. ITT VANNAK A RÉSZLETEK: A hír nem ér

Elképesztő szigorítás jön a nyugdíjakra!

Általános

Az OECD nemzetközi jelentésén alapuló tervezetet már szeptember 30-ig nyilvánosságra kellett volna hozni és társadalmi vitára bocsátani, de ez még nem történt meg. Azonban néhány fontos részletet ismertetett csütörtöki közleményében. Ez lesz a Nők40 programmal, a 13. havi nyugdíjjal és a Járulékemeléssel! Lapozz a részletekért! A hír nem ért véget!

Nyugdíjasok Figyelem! Ha ezt nem teszi meg, ELVESZÍTI A NYUGDÍJÁT!

Általános

Fontos, hogy tisztában legyél egy jelentős szabállyal, különben akár év végéig is felfüggeszthetik a nyugdíjad folyósítását. Azok, akik nem ismerik a különbséget a korhatár előtti ellátás és az öregségi nyugdíj között, könnyen nehéz helyzetbe kerülhetnek. Sokan nem teljesen értik a korhatár előtti nyugdíjazás feltételeit. Az Adó.hu összegyűjtötte a

Ez volt Suhajda Szilárd utolsó, könnybeáradt videóüzenete családja felé

Általános

Suhajda Szilárd utolsó videóüzenetét meghatódottan küldte feleségének és kisfiának a Mount Everestről. A hegymászó 2023. május 23-án adott utoljára hírt magáról, mielőtt elindult volna, hogy megpróbálja elérni a világ legmagasabb csúcsát, a 8848 méter magas Everestet. Búcsúzó szavai fájdalmasan őszinték voltak: a sátorban készült felvételen arról e

Nagy a baj! Év végéig SZÜNETELNEK ezek a NYUGDÍJAK!

Általános

Az öregségi nyugdíj folyósítása a korhatár előtti ellátás után Az ado.hu szerint 2024-ben az 1959-ben születettek érik el a 65 éves nyugdíjkorhatárt, ami jelentős változást hoz a korhatár előtti ellátásban részesülők számára, különösen a munkavégzés terén. A fogalmi tisztázás érdekében érdemes áttekinteni a korábbi évek gyakorlatát és a jogszabályi

Page 17 of 79