Botrány: idős, beteg néni ágya felett szórakoztak!

Általános

A nő Facebook-profilját – amelyet azóta már töröltek – a felháborodott kommentelők osztották meg. Az egyik felhasználó, aki a képeket nyilvánosságra hozta, az Alfahír kérdésére elmondta, hogy egy zárt csoportban találkozott a fotókkal szombaton. A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

A 83 éves asszony kórházba került, a nővér EZT találta nála, majd zokogott:

Általános

A 83 éves édesanyám rosszul lett és kórházba került. Amikor az egyik nővér átnézte a holmiját, EZT találta nála, és sírva fakadt. Később már együtt zokogtunk. Megrendítő történet Magyarországról, ebből a kórházból: Eta néni, aki az édesanyám volt, egyszer rosszul lett, és sajnos már nem tudták megmenteni. Amikor az egyik nővér átvizsgálta a holmijá

Rettenetes vallomás a Hentestől: „Rákos húst adunk el”

Általános

Egy hentes vallomása szerint a húsüzemekben kivágják a beteg, rákos részeket a húsból, majd a többit feldolgozzák és eladják. Felfedte, mit is veszünk meg a húspultokból. Az iparban 30 évet eltöltött hentes elmondta, hogy a húsokba vegyi anyagok, hormonok és gyógyszerek is kerülnek, sőt néha rákos szöveteket is találnak bennük. Lapozz a részletekér

Elbúcsúzott Molnár Piroska

Általános

„Fel lehet-e hirtelen adni a világ legizgalmasabb, legszebb munkáját, a színészi pályát? A válasz összetett. Még ha elfogy is az erő, és csökken a szenvedély, ott marad a kötelességtudat. A vállalt szerepet végig kell vinni, hiszen ezt várja el tőled a közönség is. Molnár Piroska, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész, jelenleg nyolc darabba

Csirke alsó/felsőcomb 889 Ft/kg, Sertészsír 899 Ft/kg – Itt kapható!

Általános

A magas élelmiszerárak miatt még mindig érdemes figyelni a különböző akciókat. Ebben nyújt segítséget a Blikk Árfigyelő rovata. Most mi is közzétesszük, hogy gazdaságosabb legyen a bevásárlás! Az alábbiakban összegyűjtöttük a hazai nagy élelmiszer-áruházak legjobb ajánlatait, amelyek július 10-ig érvényesek. Részletek a következő oldalon! A hír nem

Özvegyi nyugdíj-t érintően fontos figyelmeztetés érkezett!

Általános

A házastárs elvesztése mindenki számára borzalmas érzelmi terhet jelent! A gyász hatása alatt az özvegyeknek számos gyakorlati lépést is meg kell tenniük, köztük az özvegyi nyugdíj igénylését. Özvegyi nyugdíj-t érintően fontos figyelmeztetés érkezett! Mutatjuk a részleteket! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

Magyar Péter felrobbantotta a Facebookot hétfő reggel! – Ezért!

Általános

Európai Néppárt egykori alelnöke, Orbán Viktor ma “hatalmas” bejelentést tett. Miután minden európai frakció elutasította a Fidesz felvételét, ma a miniszterelnök elmondta, hogy rajta kívül minden európai politikus Európa ellen dolgozik, ezért egy új pártszövetséget hoz létre. Van itt minden: szélsőjobb, magyar ellenes politikus, liberális szédelgő

Page 67 of 79