Magyar Péter Orbán-t lemondásra szólította fel! – ITT A RÉSZLETEK!

Celeb

Magyar Péter ismét tüntetést tartott pénteken a Belügyminisztérium (BM) előtt, ahol Pintér Sándor miniszter azonnali lemondását és a kormány távozását követelve a magyar gyermekvédelem állapota, és a bicskei, illetve egy nemrég történt budapesti gyermek*án*almazási ügy miatt. „Védjük meg a gyermekeket az újabb pe*ofil bűnc*elekményekről. Követeljük

JELENTŐS FEJLEMÉNY: Magyar Péter: Újabb akcióba kezdett a Tisza!

Celeb

Tisza Párt elnöke Magyar Péter – szerdán nyílt levélben fordult Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárhoz, jó pár kérdéseket intézve hozzá az iskolákban tapasztalható embertelen körülmények enyhítésére tett kormányzati lépésekről. A nyílt levelet Magyar Péter közösségi oldalán azonnal közzétette, amelyben kiemelte, hogy az európai p

Ennyit kér Ákos egy 90 perces fellépésért! – Vérlázító!

Celeb

Kovács Ákos (Budapest, 1968. április 6. –) Kossuth-díjas magyar dalszerző, költő, Ákos néven énekes-előadóművész. A magyar zenei élet egyik meghatározó előadója. Az egykori Bonanza Banzai együttes énekese, szövegírója, zeneszerzője, majd szólistaként is népszerű és termékeny előadó a kilencvenes évektől napjainkig. Saját stúdiójában dolgozik, saját

Most jött a hír! Ennyi Bangó Margit nyugdíja!

Celeb

Ennyi Bangó Margit nyugdíja. Nyugdíjból már zsíros kenyérre is alig futná… Bangó Margit őszintén beszélt arról, hogy mire elég a nyugdíja Muszáj dolgoznia a nyugdíj mellett, mert nem tudna meglni nyugdíjából. Most épp kerítésre kell a pénz és dédunokája taníttatását is ő fizeti. Költözködésen van túl Bangó Margit énekes, akinek 67 évesen, nyugdíj m

Zámbó Árpy lányából meseszép nő lett! NEKED HOGY TETSZIK?

Celeb

Zámbó Árpy -polgári nevén Zámbó Árpád-1959-ben,Budapesten született. A Magyar Rádió Gyermekkórusában tűnt fel először,ahol testvéreivel közösen énekeltek. Gyermekkorában a család nagy hangsúlyt fektetett a zenei alapképzésre és a testvérek maguk között is szívesen muzsikáltak. A remek zenei hajlam családi örökség,anyai ágon sok zenei tehetség talál

Mikes Anna az Ázsia Expressz ELŐTT NYILATKOZOTT – Vajon komolyan gondolta?

Celeb

Vasárnap este kezdetét vette az Ázsia Expressz ötödik évada, amit már nagyon sokan türelmetlenül vártak. Idén a Fülöp-szigeteken indult a műsor, Krausz Gábor és Mikes Anna együtt vágtak neki a nagy kalandnak Félelmeikről és kapcsolatuk erősségéről pedig a műsor kezdetén, kamerák előtt vallottak a szerelmesek. A hír nem ért véget! Folytatáshoz haszn

Page 15 of 38