TE JÓ ÉG! Puskás Peti Őrület, mit művelt a színpadon – Madonnaként!

Celeb

Puskás Peti nemrég a közösségi oldalán osztotta meg őszinte gondolatait arról, hogyan látja magát a színészi szakmában. „Magamat nem tartom színésznek” – vallotta be, majd hozzátette, hogy számára az igazi színész az, aki egész életét erre a pályára szentelte, tanult, akadémiára járt, és nap mint nap szembesül a szakma kihívásaival. A hír nem ért v

Bekövetkezett a LEGROSSZABB! Sallai Nóráról van szó!

Általános

A kórházban elhunyt Sallai Nóra kisfia, Bende, aki több mint egy hete súlyos autóbaleset áldozata lett. A büntetőeljárás megváltozott az eset kapcsán, ugyanis a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy míg korábban közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomoztak, most már halált okozó baleset miatt vizsgálódnak. LAPOTZZ A RÉSZLETEKÉRT! A

A gazdag férfi azt kérte, hogy vagyonát temessék el vele. EZT tette a felesége!

Általános

Az önző férj mindig csak a pénzre gondolt. Olyannyira ragaszkodott vagyonához, hogy végrendeletében elrendelte: minden vagyona kerüljön a koporsójába, hogy vele temessék el! A feleség rendkívül vallásos és kötelességtudó volt, valamint igazán szerette a férjét, így nem akarta elutasítani az utolsó kívánságát. A kisnyugdíjas felesége mégis hozzájuto

Meghalt Nagy Feró unokája! Itt vannak a részletek!

Általános

Nagy Feró VIDEÓBAN nyilatkozott meghalt unokájáról! Nagy Feró a legfrissebb nyilatkozatáról arról mesélt, hogy unokája elvesztése nagyon megrázta. A Beatrice frontembereként és botrányhősként egykor hírnevet szerzett zenésznek már négy unokája van, akiket nagyon szeret, és akikkel rengeteg időt tölt! RÉMISZTŐ DOLOGRÓL SZÁMOLD BE A ROCKLEGENDA! LAPO

Ezzel a filléres módszerrel az összes egér eltűnik a portáról!

Általános

Egy vadász ismerősöm árulta el a nagy trükköt: Ezzel a filléres módszerrel az összes egér eltűnik a portáról! Kipróbáltam…és az állam leesett! Aki már találkozott a rágcsálók kellemetlen jelenlétével otthonában vagy a portán, tudja, milyen nehéz megszabadulni tőlük. Sokszor a hagyományos egérmérgek és csapdák sem hozzák a kívánt eredményt. Az én sz

Konkrétan FELISMERHETETLEN! Így néz ki Tóth Gabi Smink nélkül!

Általános

Akkor irány a stúdióba:)) most még smink nèlkül, de hamarosan Shakira bőrébe bújok és egy igazán dinamikus, táncolós produkcióval lépek majd a Sztárban Sztár All Stars színpadára! Tulajdonképpen egy klipet fogunk élőbe lenyomni😂😅❤️ nagyon izgulok, mert nehéz feladat lesz, de imádom a kihívásokat! Jaaa és ma dupla produkciókkal állunk színpadra 😅🫶❤️

Page 16 of 128