Szomorú hír érkezett a Jóban Rosszban sorozat sztárjáról!

Általános

Mint ismeretes, a színésznő és ötéves gyermeke múlt pénteken, Alsónémediben szenvedett balesetet, amikor autójuk súlyos ütközést követően felborult. Annak ellenére, hogy mindketten be voltak kötve, komoly sérülésekkel kerültek kórházba. A kisfiút a helyszínen újra kellett éleszteni. Nórát is életveszélyes sérülésekkel szállították egy fővárosi kórh

Ezért került be Győzike lánya, Gáspár Evelin az Európai Parlamentbe!

Általános

A hírességek világából ismert Gáspár Győző lánya, Evelin, Járóka Lívia, a Fidesz leköszönő európai parlamenti képviselőjének asszisztenseként kezdett dolgozni – derült ki a blikk.hu egyik írásából. Gáspár Evelin, Győzike és szintén a médiában szereplő felesége, Gáspárné Balla Beáta legidősebb gyermeke, vélhetően idén csatlakozott a roma származású

Ők nyerték az Ázsia Expresszt! Döbbenetes információk!

Általános

Habár az adások még futnak, egyre többen vélik úgy, hogy már tudjuk, ki az igazi nyertes. A műsor során nehéz egy-egy páros mellett elköteleződni, hiszen mindegyik csapatnak vannak hullámvölgyei. A nézők is folyamatosan változó érzelmeket élnek át, attól függően, milyen jelenetek kerülnek adásba a rengeteg felvett anyagból. Egy ilyen hosszú és fesz

Rettenetes hírt közölt Dudás Miki!

Általános

Szerdán Dudás Miki megdöbbentő hírt osztott meg közösségi oldalán: édesapját egy benzinkútnál támadás érte, amelynek következtében kórházba került, és jelenleg kómában van. A kajakozó arról számolt be, hogy hat bokszoló tette ezt az apjával, és az egész egy pletykából indult ki. Hozzátette, hogy édesanyja már egy hónapja képtelen feldolgozni a tört

Órákat várt a kórházban, majd ez a megrendítő dolog történt a fiatal lánnyal!

Általános

Ismét egy újabb történet látott napvilágot az egészségügy nehézségeiről. Lehet, hogy egy apróbb sérülésnek tűnik, de ilyen esetekben is azonnali orvosi ellátás szükséges, hiszen súlyos idegi károsodások alakulhatnak ki, nem is beszélve a vérveszteségről. A tapasztalatok kapcsán jogosan merül fel a kérdés: miért fizetjük az egészségügyi hozzájárulás

Védőruhások lepték el és zárták le a Pályaudvart!

Általános

A szövetségi rendőrség órákra lezárta a vágányokat, és a peronokról evakuálták az utasokat, miközben a mentőszolgálat teljes védőfelszerelésben lépett fel az érkező vonatra. Két utasnál fennáll a gyanú, hogy megfertőződhettek a halálos Marburg-vírussal. ITT TÖRTÉNT A MEGDÖBBENTŐ ESET: A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gom

Ha ilyen EDÉNYE van, AZONNAL dobja ki! RÁKOT OKOZ!

Általános

Már régóta ismert, hogy bizonyos műanyag termékek olyan anyagokat tartalmazhatnak, amelyek rákkeltőek, hormonrendszert zavarhatnak meg, károsíthatják a májat, vagy asztmás megbetegedéseket okozhatnak. Ennek ellenére gyakran használjuk ezeket ételeink és italaink tárolására, sőt, melegítésére is. Fontos megjegyezni, hogy nem minden műanyag edény ves

Megszűnik az ÜGYELET! EZT A SZÁMOT KELL HÍVNI, ha baj van!

Általános

Másfél évvel a bevezetése után Budapesten is elindul az új, egységes ügyeleti rendszer, ezzel lezárul az ORSZÁGOS átszervezés folyamata. De hova lehet fordulni segítségért, melyik telefonszámot kell hívni, ki fog válaszolni, és mikor indokolt a 112-es segélyhívó szám tárcsázása? A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

Szétomlóban a nyugdíjrendszer: ez mindenkit érint!

Általános

A magyar nyugdíjrendszer fenntarthatósága már hosszú ideje komoly kihívás, és a jelenlegi formájában jelentős nehézségekkel küzd. Az elöregedő társadalom, a csökkenő népesség és a mérsékelt gazdasági növekedés egyre nagyobb terhet ró a rendszerre. Mi a legfőbb probléma? A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

Ezt üzeni Orbán Viktor a Nyugdíjasoknak!

Általános

Hétfőn volt az idősek világnapja, és Orbán Viktor sem hagyta ki az alkalmat, hogy üzenetet küldjön számukra. Azonban sokak szerint a köszöntés nem oldja meg a nyugdíjasok problémáit. A miniszterelnök mindössze két mondatban emlékezett meg az idősekről: A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

Page 20 of 128