Most érkezett! – Visszalépett Magyar Péter!

Általános

Magyar Péter bejelentette, hogy pártja az alakuló ülésre a szervezeti és működési szabályzat módosítását tervezi. A hvg.hu beszámolója szerint a Tisza Párt tíz képviselői helyet szerzett a Közgyűlésben a június 9-i önkormányzati választásokon. Vasárnap este Magyar Péter bejelentette a grémium tagjainak névsorát, amelyből kiderült, hogy ő maga nem s

Így énekelt Schobert Norbi FIA a Megasztárban! Vitázott a zsűri!

Általános

A Megasztár zsűrijét alaposan meglepte, amikor a válogatóra váratlanul megérkezett Schobert Norbi fia. Az ifjú tehetség előadása óriási tapsot váltott ki a közönségből, ám a zsűri véleménye megoszlott a produkcióról. A közönség lelkesen fogadta Norbi fellépését, hatalmas tapsot kapott. Caramel az értékelés során kiemelte, hogy bár akadtak hibák az

Varga Judit megmutatta ÚJ TEHETŐS VŐLEGÉNYÉT!

Celeb

A 2024-es kegyelmi ügy miatti lemondása után exférje látványosan megszakította addigi fideszes kapcsolatait, majd a kormányt is többször bírálta, ennek részeként egy feleségével folytatott 2023-as beszélgetésük felvételét tette közzé március 26-án, amiben Varga olyan kijelentéseket tett, amelyek alapján arra lehetett következtetni, hogy fideszes po

Brutális Gaztett! Ezt tették Berki Krisztián sírjára! + Fotók!

Általános

Már több mint két év telt el Berki Krisztián váratlan halála óta. A korábbi celeb a budapesti Farkasréti temetőben nyugszik, ahol nemrég egy Blikk-olvasó járt, aki meghökkentő képeket küldött a szerkesztőségnek. Valaki ugyanis ezt helyezte sírjára, valószínűleg egy ízléstelen tréfaként. A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL g

Nagyon durván összeugrott L.L. Junior és párja az Ázsia Expresszben!

Celeb

Teljesen ledöbbentünk! Komoly összetűzés alakult ki L.L. Junior és párja között az Ázsia Expresszben. Az Ázsia Expressz új évadának egyik legváratlanabb eseménye volt, amikor L.L. Junior és barátnője, Dárdai Blanka összetűzésbe kerültek egy éjszakai szállás keresése során. A frissen csatlakozott páros először került abba a helyzetbe, hogy saját mag

Ez az OKA, hogy nem veszi vissza a palackot az automata!

Általános

Kiderült, miért utasítják vissza az 50 forintos betétdíjjal ellátott csomagolásokat a REpont automaták. január 1-jén bevezették az országos visszaváltási rendszert, amely a belföldön forgalomba hozott termékekre vonatkozik. Számos REpont automatát telepítettek, ahová vissza lehet vinni az 50 forintos logóval ellátott csomagolásokat. Az automaták vi

Botrány! Zámbó Krisztián produkciója után meg kellett szakítani a műsort!

Celeb

Botrány a Sztárban Sztár All Stars műsorában: Zámbó Krisztián produkciója után meg kellett szakítani a műsort! Zámbó Krisztián a Sztárban Sztár All Stars legutóbbi adásában Szandi szerepében lépett színpadra, és előadta a „Kislány, kezeket fel!” című dalt. Az előadás azonban nem aratott osztatlan sikert a zsűri és a közönség körében, mivel inkább e

Óriási a Botrány Krausz Gábor és Mikes Annával! Kétszínű párnak nevezték Őket!

Általános

Az Ázsia Expressz az egyik legnézettebb műsor az országban, és a magyarok lelkesen követik nyomon, hogyan szerepelnek kedvenceik a versenyben. Sokak támogatását Krausz Gábor és Mikes Anna élvezi, akik jelenleg az ország álompárjaként vannak számon tartva. A pénteki epizódban Dietz Guszti és felesége, valamint Jolly és kedvese már korábban veszélyzó

Mindenre jut a NYUGDÍJBÓL, csak azoknak NEM…

Általános

Korábban megosztottunk egy olvasói levelet, amelyben a szerző az infláció következményeire panaszkodott, különös tekintettel a magyar nyugdíjasok nehéz helyzetére. Most egy másik olvasó, Mária, aki a Fidesz támogatója és nyugdíjas, reagált az írásra, határozottan elutasítva az abban foglalt kritikákat, és kiállt Orbán Viktor kormányának intézkedése

Page 30 of 128