Összeomlott a MAGYAR vasút, Lázárnak mennie kell!

Általános

Összeomlott a vasút, Lázárnak mennie kell – írta meg több lap ezzel a fő címmel! Az ügy előzményei: Az ügy előzménye, hogy vasárnap hajnalban kisiklott a Kolozsvár felől érkező Claudiopolis InterCity vonat 5 kocsija a Keleti pályaudvar előtti bevezető vágányszakaszon Budapesten. Szerencsére a balesetben senki sem sérült meg, de jelentős fenna

Itt a NYUGDÍJEMELÉS, mégis KEVESEBBET KAPUNK!

Általános

Itt a NYUGDÍJEMELÉS, mégis KEVESEBBET KAPUNK a Boltokban! Már negyedmillió nyugdíjas él mélyszegénységben, és a szakértők szerint a helyzet csak tovább romlik. A kormány ezzel szemben úgy gondolja, hogy túlteljesítette ígéretét, amely a nyugdíjak reálértékének megőrzéséről szólt. Amikor arról kérdezték őket, lesz-e idén további nyugdíjemelés a köve

Magyar Péter KÓRHÁZI LIFTBEN RAGADT! Videó is készült az esetről!

Általános

Ahogy arról a Blikk beszámolt, Magyar Péter folytatta kórházlátogatásait. A TISZA Párt elnöke a közösségi oldalán osztotta meg, hogy legutóbb a szolnoki Hetényi Géza Kórházban járt. Tapasztalatairól is beszámolt, és elmondta: „A főépület négy liftjéből már több mint egy hónapja kettő teljesen üzemképtelen, a másik kettő is problémás.” Hozzátette, h

Hihetetlen, de EZÉRT SIKLOTT KI a vonat a Keletinél!

Általános

A Keleti pályaudvarnál történt vasúti baleset okainak vizsgálata még folyamatban van, de szinte biztosra vehető, hogy miért siklott ki a vonat. Még az uniós forrásokból épült pályákon is csökkentették a megengedett sebességet, mert karbantartás nélkül ezek is gyorsan elhasználódnak. A magyar vasút jelenlegi helyzete siralmas: a 6500 kilométeres pál

Korda házaspár szakítottak! Álompár nyilatkozott!

Celeb

Sokakban felmerül a kérdés hogy ennyi összekötött év után mi történhetett hogy egy ilyen megrázó fordulatot vett az életük. Korda György és Balázs Klári bár már a ’70-es évek óta ismerik egymást, végül 1980 nyarán szerettek egymásba, miközben együtt turnéztak, azóta is elválaszthatatlanok. A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZ

Bevallotta: Nagy Feró felháborítóan alacsony nyugdíjat kap!

Celeb

Nagy Feró (Nagy Ferenc, Letenye, 1946. január 14. –) Kossuth-díjas  magyar énekes, színész, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere, a „nemzet csótánya”. Első felesége Csuka Mónika, Máté Péter-díjas énekesnő. Letenyén jött világra a székelykocsárdi születésű Nagy János és a nyárádszentbenedeki születésű Náznán Sarolta erdélyi menekülte

Kimondta az igazat a MOHU az 50 ft-os visszaváltási díjról!

Általános

Napi 6 millió palack és üveg kerül visszaváltásra Magyarországon, ami a hulladékgazdálkodás sikerét tükrözi. A hulladékgazdálkodási koncessziót gyakorló MOHU Zrt. részletes tájékoztatást adott a rendszer működéséről és az 50 forintos betétdíjjal kapcsolatos félreértésekről. Megugrott a visszaváltott palackok száma A REpont visszaváltási rendszer be

Page 56 of 128